Az életkor nem számít

Sri Chinmoy emel

Sri Chinmoy emel

Amikor Sri Chinmoy 68 éves lett, milliók képzeletét megragadta szerte a világban, akik látták emeléseit a televízióban. Az álló vádli emelés volt az egyik emelés, mely Sri Chinmoy-t gyakran jellemezte, mivel ez a standard gép, mely sok fitness teremben megtalálható. Általában maximum nyolcszáz font súlyt helyeztek az emelőgépre, Sri Chinmoy rendelésre készült erőgépei, több mint kétezer font súlyt bírtak el, és gyakran így konferálták be a médiában, mint a „Világ legnehezebb vádli emelő gépe.” Egy évvel később, 69 évesen, Sri Chinmoy azzal döbbentette meg a világot, hogy kétezer font súlyt felemelt ezen a gépen, melyet sok szakértő egy világrekordnak tartott.

2006. szeptemberében Sri Chinmoy egy három napos súlyemelő kiállításra indult olyan különleges vendégekkel, mint Bill Pearl és Hugo Girard, aki akkor a világ legerősebb embere volt. Sri Chinmoy éppen akkor lett 75 éves, mégis úgy látta előrehaladott korát, mint egy lehetőséget, egy esélyt arra, hogy bebizonyítsa a kor nem számít, ha inkább a szívben élsz, mint az értelemben.

“Az értelem azt érezteti velünk, hogy mi nagyon öregek vagyunk, de abban a pillanatban, amikor a szívemet használom, én húsz éves vagyok. Látni akartam, hogy a szívnek van-e köze a fizikai erőnléthez. Azt találtam, hogy az emberi értelmünk az, amely a problémát teremti. Messze túl kell mennünk a fizikai értelem határain, amely megköt minket és minden pillanatban elbátortalanít minket. Azt mondja: „Te nem teheted ezt, te nem teheted azt, ez nem lehetséges számodra.” Azonban, amikor a szívben élünk, nem létezik olyan számunkra, mint lehetetlenség. Amikor a nehéz súlyokra nézek a szívemmel, akkor nincs félelem. Egy gyermek egységet érez az apjával. Még ha az apja nagyon magas és erős, nem fog tőle félni. Hasonlóan, amikor a szívemmel nézek a súlyokra, nem félek egyáltalán, nem számít milyen nehezek is. Azonban amikor rájuk pillantok értelmem szemével, tele vagyok félelemmel, fogalmam sincs hogyan fogom felemelni őket.” – Sri Chinmoy

Sri Chinmoy a világ erős embereit emelte

Sri Chinmoy a világ erős embereit emelte

Egy nagyszabású július 4-ei nemzeti ünnep keretében Philadelphiában, Sri Chinmoy a világ hét legerősebb emberét emelte fel a feje fölé egy karral, egyiket a másik után. Mindenegyes emelés 320 és 420 font között volt. Az emelés része a volt a Team USA versus Team World Strongman [Az USA csapat kontra Világcsapat erősemberei] versenynek. Ezek után Sri Chinmoy minden csapatot külön-külön felemelt egy álló vádli emelő szerkezettel. Az összsúly, amit Sri Chinmoy felemelt a másfél órás esemény alatt közel 3 tonna – 5948 font volt!

Az emelések házigazdája Mahasamrat Bill Pearl így vélekedett: „Az egész világon senki nem képes arra, amit Sri Chinmoy tett! Senki sem állít fel világrekordot 76 éves korában!”

Sri Chinmoy így írja le az életkorról vallott filozófiáját:

”Az én filozófiám nagyon egyszerű – soha, soha, soha ne gondolj az életkorodra. Sok, sok fontos dolgot kell az életben véghezvinnünk. Ha az életkorunkra gondolunk, milyen öregek vagyunk, akkor csalódásra lennénk ítélve, amikor az ötvenedik életévünkbe belépünk. Azonban, ha elég bölcsek vagyunk, ha helyes értelemben bölcsek vagyunk, akkor nincs olyan dolog, hogy lehetetlenség. Az életkor határait átszelhetjük. Az egyik dolgot a másik után hajthatjuk végre.“ – Sri Chinmoy

“A kor az elmében van és nem a szívben. Ha a szívedben tudsz élni és a szívért, akkor nem létezhet korhatár. A szív olyan, mint egy gyermek, nem tudja és nem is akarja tudni hány éves. Ő itt-ott-mindenütt csak játszik, és mi is csak megpróbálunk játszani pontosan úgy, mint egy gyermek szív-kertünkben.  Más szóval, újra arra a következtetésre jutottam, hogy a kor az értelemben van. Ha leegyszerűsítjük életünket és ha érezni tudjuk, hogy egy örök gyermek él bennünk, akkor előre tudunk lépni, felfelé tudunk szárnyalni, befelé tudunk merülni legmélyebb megelégedésünkre.“             – Sri Chinmoy

További oldalak Sri Chinmoy súlyemeléséről:

Sri Chinmoy súlyemelése
Sri Chinmoy belép a súlyemelés világába
Sri Chinmoy emelései – neves testépítők kommentárjaival
Sri Chinmoy üzenete a súlyemelés mögött
Az erő forrása

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja